Ma sem halunk éhen

...azaz bemutatkozás. Mi leszel, ha nagy leszel? Ezt a kérdést szegezte nekem és 29 osztálytársamnak az általános iskola felső osztályában minden tanév első napján az osztályfőnök. A fiúk többsége ügyvéd, rendőr és orvosi álmokat szövegetett, míg lánytársaim tanár vagy óvónői állásról ábrándoztak. Engem sokszor megmosolyogtak, mert már tizenegy évesen határozottan kijelentettem, hogy sportújságíró leszek. A szüleim egy vidéki sportegyesületnél dolgoztak, kaptam az impulzusokat a sportot, főleg a futballt illetően és mivel imádtam írni, a kettőt összehoztam. A tévé előtt ülve tudósításokat írtam a füzetembe a focimeccsekről, tizennégy évesen pedig a Nemzeti Sportban megjelent az első cikkem. Igaz, „csak” a tini mellékletben, de nagyon büszke voltam és vagyok is rá. Az álmaimat nem adtam fel, az érettségi és a főiskolai éveimben is az a cél lebegett előttem, hogy újságíró legyek. 2001 márciusában pedig már az egyik országos napilapban publikáltam. Azóta eltelt tizenhárom év és még mindig hálás vagyok azért, hogy olyan munkám van, amelyet szeretek. Az elmúlt években aztán lett egy másik szenvedélyem is, a főzés. Gyerekkoromban soha nem sündörögtem az édesanyám, vagy nagymamám mellett a konyhában, de felnőttként rákaptam a főzés ízére. A visszajelzésekből nem megy rosszul, s mivel olyan sokat hallottam a barátaimtól, hogy ne, ne mondd el a receptet, elfelejtem, inkább írd le, csinálj blogot, hát tessék, belevágok. S ha már itt vagyok, akkor nemcsak a kedvenc ételeimet osztom meg, hanem igyekszem bemutatni azt a világot is, amely engem és a sportolókat körbe vesz.